10. EMI-tábor – Borzont (Erdély)

Az AEMN példaértékűnek tartja az EMI eredményeit, ezért a szövetség tapasztalatokat és élményeket gyűjt, keresi az együttműködés lehetőségeit a jövőben.

Az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) 2005 óta szervezi meg rendszeresen a nyári táborát, hogy a Kárpát-medence hagyományápoló, magyar ifjúsági szervezetei számára új lehetőségeket biztosítson az hagyományos értékek megismerésére, a felelős közösségi részvételi formákra való képzésre, a helyi önazonosságtudat erősítésére, kapcsolatok és barátságok építésére és nem utolsó sorban arra, hogy mindezek mellett jól érezzék magukat.

Az idei, 2014-es évben volt a rendezvény 10. évfordulója, mely a hagyományoknak megfelelően ismét a gyergyói Borzonton került megrendezésre augusztus 5-10 között. A résztvevők számát 15 ezer fő közelére becsülték a szervezők.

Tekintettel a koncepcióban és a célokban található sok közös pontra, az AEMN európai szintű párthoz tartozó ITE alapítvány 2013-ban már megfigyelőként részt vett a 9. EMI táborban, ahol megbeszéléseket is folytatott a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről. 2014-ben az AEMN képviselője látogatott el a helyszínre, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen a rendezvény nyújtotta lehetőségekről. A megbeszélések alapján az AEMN szándékozik a rendezvényt segíteni a nemzetközi promóció és az együttműködés további formáival. Az AEMN újra fel fogja venni a kapcsolatot az EMI szervezőkkel a jövő évi rendezvényt illetően az alábbi közreműködési elképzelésekkel:

  • fiatalok és ifjúsági szervezetek meghívása az EMI-táborba
  • angol és más idegen nyelvű programok (előadások, workshop, viták) szervezése
  • hasonló programok nemzetközi promóciójának és cseréjének elősegítése
  • kapcsolt rendezvények lehetőségesearch for possibilities of joint activities

További információkért látogasson el az EMI honlapjára: